2008. április 13., vasárnap

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! - Bejegyeztük az egyesületet!

2008 február 4-én született meg az a bírósági határozat, amely értelmében elfogadták az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért bejegyzési kérelmét.

Az egyesületet azért hoztuk létre, hogy az Ifjúsági Központot létrehozza és fentartsa, valamint nemzetközi ifjúsági projekteket bonyolítson le. Ezeknek a céloknak az elérése érdekében szükség van a jogi háttérre is, hogy pályázni tudjunk, hivatalos szerződéseket köthessünk.

Az egyesület hivatalos vezetősége: Magyari Levente (elnök), Dániel Botond (alelnök) és Ráduly Andrea (titkár). A bejegyzés pillanatában már működött az a 9-10 fős csapat, akikkel az ifiműsor ötletén dolgozunk. A csapathoz tartozik még Máthé Szabolcs és Magyari Orsolya is, akikkel a Pump your Project képzéssorozatban dolgozunk együtt.

Reméljük, hogy majd születésnapról születésnapra egyre többen leszünk, és egyre elégedettebbek lehetünk majd a közös megvalósításainkkal. Szeretnénk, ha egyesületünk nagyon sok jót tenne a gyergyói fiatalokért, szabadidős és tanulási szempontból egyaránt, bízunk benne, hogy sikerül megvalósítsuk a központunkat, és minél több fiatalt részesíthetünk a nemzetközi ifjúsági projektek élményében is.

Nincsenek megjegyzések: