2008. június 30., hétfő

Befejeződött az Önkéntes Központ akkreditációja

Június 23-án kaptuk meg postán a Nemzeti Ügynökség (ANPCDEFP) részéről az akkreditációs bizonyítványunkat. Mostantól az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért akkreditálva van az Európai Önkéntes Szolgálat keretén belül önkéntesek küldésére és fogadására, valamint önkéntes projektek koordinálására.

Április folyamán küldtük le az akkreditációs pályázatunkat, amelyben bemutattuk az Európai Önkéntes Szolgálat programjával kapcsolatos ötleteinket, kértük egyesületünk akkreditációját. Az akkreditációhoz szükséges volt még egy helyszíni látogatás is, amelyet a nemzeti ügynökség munkatársa végzett. Június 11-én került sor a látogatásra: találkozóra került sor a szervezet vezetőségével, megnéztük a leendő székhelyünket, találkoztunk az Esély Alapítvány vezetőségével is (mivel első EVS pályázatunk az Esély Alapítvánnyal közösen lesz leadva)

A látogatás is sikeres volt, így június 23-án már a postaládánkban volt az akkreditációs bizonylat. A kódszámunk 2008-RO-19, az európai adatbázisban pedig itt lehet minket megtalálni.

Még idén szeretnénk leadni az első EVS pályázatunkat, valamint kialakítani a küldéshez szükséges elképzeléseinket, folyamatainkat.

Nincsenek megjegyzések: