2008. június 30., hétfő

Elkészítettük az első igényfelmérés kérdőíveit

Május 27-én találkoztunk a csapat azon részével, akik éppen nem érettségire készülnek, annak érdekében, hogy elkészítsük az első igényfelmérésünkhöz szükséges kérdőívet.

Megbeszéltük, hogy melyek azok az információk, amit tudni szeretnénk, megfogalmaztuk a kérdéseket, megegyeztünk abban, hogyan fogjuk a kérdezést végrehajtani.

A kérdőívet VII-XII osztályosok körében fogjuk lekérdezni tanórákon. Minden iskolába el fogunk menni, összesen mintegy 700-800 fiatalt kérdezünk meg. A kérdőíveket magyarul és románul is elkészítettük. A kérdőív tartalmaz néhány általános kérdést (iskola, évfolyam, osztály, nem) valamint tévénézési, számítógépezési szokásokkal kapcsolatos kérdést. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a televízión illetve az interneten keresztül a fiatalok mekkora arányát érjük el.

Az egyik legfontosabb ok amiért megvalósítjuk ezt a felmérést az, hogy megtudjuk milyen témák érdeklik a gyergyói fiatalokat, mit néznének szívesen egy ifjúsági műsorban.

Mivel lehetőség van a projektünkhöz való csatlakozásra, azt is megkérdeztük a fiataloktól, hogy szeretnének-e a műsor szerkesztésében részt venni. Aki megadja az e-mail címét értesíteni fogjuk a fejleményekről.

Nincsenek megjegyzések: